Az egyik legjobb szellemi teljesítményfokozó – a paradió
Az egyik legjobb szellemi teljesítményfokozó – a paradió Már biztos hallottál a paradióról vagy brazil dióról, ha máshonnan nem is, a diákgyemegéből lehet
Maraton és séta is lehet a túra

Maraton és séta is lehet a túra

tt az ősz, itt a túraszezon – mondhatnánk, ha nem lenne mérhetetlen mennyiségű csapadék. Persze az esőtől nem kell megijedni, csak jól kell helyet és persze felszerelést választani.

Ha túra, akkor nagyjából két részre oszthatjuk a kínálatot, amely hazánkban szerencsére igencsak bő. Az egyik típust hívhatjuk akár kirándulásnak, könnyen, jól járható utakról van szó, olyan szakaszokról, amelyek abszolút természet közeliek és szépek, ugyanakkor speciális felszerelés és különösebb fáradtság nélkül, illetve gyermekkel együtt is könnyedén teljesíthetők. Ha körülnézünk, mindenki talál ilyet közvetlen környezetében, az sem baj, ha már jártunk a helyen, hiszen a legtöbb utat minden alkalommal új élmény felfedezni. Főképp, ha kicsit módosítunk rajta, esetleg feldobjuk némi geoláda kereséssel, vagy más izgalmas játékkal. Persze az ilyen utakat sem szabad lebecsülni, ha nem is szükséges hozzájuk különleges felszerelés, a kényelmes lábbeli, többrétegű ruha, esőkabát, víz, elemózsia mind-mind kötelező felszereltség.

A túrák másik típusa már egészen más tészta. A hosszabb és keményebb szakaszokat érdemes túravezető, vagy tapasztalt, a helyet jól ismerő személy segítségével bejárni. Az élmény itt is fantasztikus, hiszen a kirándulás kap egy teljesítmény bonuszt. Mint a futóknál a félmaraton, vagy a maraton. Aki ilyesmire vállalkozik, kénytelen beruházni komolyabb felszerelésre, bakancsra, vízálló ruhára, s némi alap állóképesség sem árt.

Ami az időjárást illeti, sok mindenre fel lehet készülni a már említett felszereléssel. Az útvonalválasztásnál mindenképpen érdemes odafigyelni arra, mennyire sáros (potenciálisan sáros) a terep és van-e a közelben pihenőhely. A kirándulók esős időben erdei vasutazhatnak, barlangászhatnak, vagy találhatnak olyan elfoglaltságot, amelyet fedett helyen rendeznek és összeköthető egy jó túrával is.

Forrás: www.hajraegeszseg.hu

Fotó: sxc.hu